2014. augusztus 2., szombat

A válasz L.M.-nek II.

Az előzmények






Helló

Mindjárt a közepébe is vágok és kezdem a kint lévő kapcsolatokkal.



Itt az elején pár fogalmat tisztáznék, ami lehet, hogy magától értetődő, de azért álljon itt, hogy biztosak legyünk: ugyanarról beszélünk.

Ugye, amikor barátságról van szó, akkor nagyon nehéz dolgunk van hiszen sokan mondják, hogy az igazi barátságok kamaszkorban kötetnek így általában a barátok adott lakóhelyhez vagy iskolához kötődnek. Ekkor a delikvensek megélnek közös dolgokat, ami nem csak a barátságot pecsételi meg, hanem egy egész életre kihathat. Ilyenek mint az első csók, első szerelem, első koncert és hányás utána a rekettyebokorban.

Viszont, amikor a világmegváltó attitűdök kora lejár az ember sokkal inkább praktikus okokból köt barátságot és egy közös érdeklődési kör, ill. tevékenység köré fűzi azt. Így tehát kollegiális viszonyról, sporttársról, szintén gyerekes szülőkről és közösen művelt hobbiról tudunk beszélni. Ezek talán már érzelmileg nem olyan mélyek, mint a kamaszkoriak, ha krízis éri őket (pédául a másiknak mondjuk választani kell a pillanatnyi anyagi érdeke és közted rögtön könnyűnek találtatik)  sok hamar befuccsol. Így nem is lehet csodálkozni azon, hogy sok ember úgy éli meg, hogy otthon sem volt barátja.

 Tehát ezen az alapon külföldivel is ki tudsz alakítani valamilyen kontaktust, ha megtalálsz valami közös alapot, ahol te nem feltétlenül nyelvet törő külföldiként, hanem egyenrangú partnerként jelensz meg, aki az adott kérdéskörben kompetens. Példának okáért én kórusba járok, ahol mind osztrákok mind más külföldiek is vannak. Noha, érezhető itt is csoportok kialakulása a nyelv nívója mentén egészen más a felállás mintha úgy mennél oda minden osztrákhoz, hogy jaj de szép a Belvedere meg a Stephansdom. 

Egyébként ha valaki csak magyarok körében tölti az idejét nem tudom miért kell mindig gettósodásról meg ilyenekről beszélni hiszen ez szíve joga . Az is igaz, hogy minden egyes magyarral nő az ideje annak, hogy megtanuljon teljesen németül és aztán lehet panaszkodni, hogy az osztrákok nem befogadóak. Abban viszont megint igazad van, hogy egy kisvárosban, ahol kevesebb a magyar illetve minden lehetőségből kevesebb van, ahol ismerkedni lehet; magányos lehet az ember. De a kivándorlás árát is meg kell fizetni valahol.

A nőkről


Kifejezetten jól szórakoztam a magyar lányokról rittyentett leírásodról. Különösen tetszett az Erasmusos lány figurája, aki angolul flörtöl a francia csávóval. :) (Egyébként mintha minket akarnának megcáfolni a neten a Határátkelőn a napokban jelent meg egy cikk, ami nem teljesen pozitív kicsengésű illetve egy másik, ami pont egy magyar lány keletre beházasodását írja le.)


Erről a jelenségről nem tudtam miszerint sok magyar lány szívesen házasodik nyugati férfiakkal semmint keletiekkel vagy akár magyarral, de talán azért is van, mert ezek a hölgyek értelemszerűen nálam nem jelennek meg. Viszont egy picit tényleg sajnálom őket, ha ez így van hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a kalitka az mindig kalitka marad még ha aranyból is vannak a rúdjai. Azért olyan sztorikat is lehet olvasni, hogy Ausztrállal házasodott nő kint szül gyereket és menet közben rájön, hogy a fizetése több mint az átlag de a szociális háló hiányában ezt el is viszi az óvoda meg a tápszer. Ráadásul naponta szembesül azzal, hogy a gyermek kialakulatlan magyar identitása, hogy oldódik fel az ausztrál miliőben.


Viszont az alap kiindulással nem tudok egyetérteni nevezetesen, hogy a házasulandó magyar nők magas számával (akik szintén nem beszélnek rendesen nyelvet) állítod szembe a férfiak ilyen téren (statisztikailag kimutatható) relatív sikertelenségével. Ugyanis ebből a logikából az jön le, hogy lám nem a nyelvtudáson és a háttértudáson múlik az egész. Pedig nagyban azon múlik, csak a lányoknak van más is az érvkészletükben, amivel meg tudják győzni a kiszemelt férfit. Ez pedig két férfi között nincsen jelen ezért megint oda jutunk, hogy kénytelen „kipótolni” valamivel. Egyébként ezeknek a lányoknak is megnézném a szociális kapcsolatát az anyóssal, sógorral és a férjének baráti körével. Sanszos, hogy ott jelentkeznének hasonló problémák.

Egyébként nem rég jelent meg egy videó a bécsi magyarokról, amit hasonlóan kritizálnak egyoldalúsága és az idilli kép miatt. Míg a népszabin már egy sokkal reálisabb képet mutat, egy cikk de az alatta lévő komment már lehurrogja, hogy miért negatív meg hungaro pesszimista. Egyébként ez is egy érdekes jelenség, hogy ha csak pozítivat írsz nem igaz, ha negatívat, panaszkodsz. Az nekem is személyes tapasztalatom, hogy otthon sokan meg sem akarják hallani mi a reális. Csak a saját ideológiájukat és elképzelésüket akarják a te szádból hallani.

Hinta és az Iphone

Addig egyetértek, hogy nincs feltétlenül szükség Iphone-ra és nyaralásra de valljuk be őszintén autóra sem. Lehet elbeszélünk egymás mellett, amikor arról van szó, hogy megéri-e a mekis munka vagy sem. Mert én egy magyarországi mekis dolgozóhoz hasonlítom (aki sem albit, sem kocsit, sem Iphone-t, sem nyaralást nem tud kifizetni; míg te a nyugati (vagy normális) életszínvonalhoz.

Kiszámoltam egy oldalon egy mekis dolgozó juttatását 1300€ bruttóval. ( 1,5 évvel ezelőtt tuti ennyi volt, ma sem lehet sokkal több) 



Mint látjuk az éves kereset 14840€ tehát egy hóra visszaosztva 1236€ jön ki nettó. Ez önmagában nem mindenre elég, de ha ketten vannak (márpedig ő a nővérével él) akkor durván 2500€ havonta. Ebből a lakásbérlés kb. 600 (Gemeindewohnung még olcsóbb) kajával együtt 1000-1200. Más egyébre nem tudom, még mit lehet elkölteni a fodrász és más szolgáltatás valóban drága főleg nőknek de azért 2 ember fizujánál már lehet azért félre is tenni. Nem is beszélve arról, hogy bekerül az ember a szociális rendszerbe és teszem azt átképeztetheti magát. Én pl. megkaptam egy 2000€-s tanfolyamot tavaly.

Summa-summarum valóban igaz az, hogy a Schloßhotel Orth és hasonszőrű filmekből visszaköszönő nyugati jólét alapja nem a gyorséttermi munka. Tényleg vajon Hinta emiatt gondolt már a hazamenetelre? Remélem, erre jár és nyilatkozik majd. :)

Összefoglalva

  • A kivándorlásnak vannak árnyoldalai. Hogy az emberek felvágásból, kivagyiságból nem beszélnek róla vagy nem akarnak panaszkodni nehogy magyaros pesszimizmussal vádolják őket ez kérdéses.
    ( Egyébként, múlt vasárnap óta véletlenül vagy sem nem tudom, de sorra olyan kommentekkel találom szembe magam, ami az bizonyítja, hogy ők igenis bemutatják az árnyoldalt és/vagy mutassa be más blog ha ennyire szeretné)
  • Hogy politikai alapon van-e szűrés a HÁ-n nem bizonyítható 100%-ig. Legfeljebb akkor derülne ki mint a Heti hetesnél anno, akik ugye kormányt kritizáló műsorként indultak még az első Orbán kabinet idején aztán kormányváltáskor ezt elfelejtették és Orbánék ellenzékbe kerülésével hirtelen ellenzéki kritizálók lettek.
  • Sok nyugati országban van ellenérzés a külföldiekkel szemben. Ez és a bevándorlók nyelv- és háttértudása hiányának valamint az életkori sajátosságok együttese akadályozza meg a személyes kapcsolatok kialakulását és elmélyülését kivéve a nőknél mert a magyar nők szépsége még az idegen ellenességet is legyőzi.
  • Minimálbéres takaritói állás sehol nem jó de otthon már annyira cudar világ van, hogy már ezek a munkák is életszínvonal növekedést hoznak sokak életében.
  • Magány ellen jó a blogolás de egy saját brancs még jobb. :)

11 megjegyzés:

  1. Bocs a késői reagálás miatt, kicsit el voltam havazva.


    A barátságról: egyetértek mindennel.

    A nőkről: a két linkelt cikkedet nem értem.

    Az egyikben arról van szó, hogy a férfi Angliában nem igazán tud ismerkedni és magányos.

    A másikban meg hozzáment valami menő (és feltehetően igencsak gazdag) indiai férfihoz egy

    magyar nő. Vagy gondolod, hogy mindennapos, átlagos indiainak számít egy Németországban

    és Dubaiban szabadúszóként dolgozó indiai?
    :D

    Ráadásul a nő indiológia szakon és erősen keleti érdeklődésű kiskorától a nő.

    Az átlagos beházasodás egy átlagos indiaihoz való házasodást jelentene, akivel

    valószínűleg Indiában találkozik és ott lakik egy átlagéletet (ami sokkal rosszabb ugye,

    mint a magyar átlag). Feltételezem a legtöbb indiai életében soha nem jár Európában, de

    gondolom, hogy sokaknak a mindennapi megélhetés is küzdelem.

    Nem a társadalom felső 5%-ból való "keletihez" való beházasodásra gondoltam, amikor egy

    szegényebb országbelihez való házasságra gondoltam. Pl. Oroszországban is hozzá lehet

    menni a Putyin fiához (ha van neki) és mutogatni, hogy lám-lám, egy keletihez ment hozzá

    valaki.

    "Pedig nagyban azon múlik, csak a lányoknak van más is az érvkészletükben, amivel meg

    tudják győzni a kiszemelt férfit. Ez pedig két férfi között nincsen jelen ezért megint

    oda jutunk, hogy kénytelen „kipótolni” valamivel"

    Ez a lényeg. A férfi kap egy kategóriájánál jobb csajt, a nő meg a kategóriájánál jobb

    egzisztenciát.

    Esetleges váláskor meg viszi a nő a férfi fél egzisztenciáját+gyerek esetén gyerektartást

    (amik igencsak erősen be vannak tartatva a sok fehér jövedelem miatt nyugaton), így kész

    nyerő egy nyugati férj tisztán anyagi szempontból.
    A férfi meg ezalatt kapott egy jobban kinéző csajt, vele jó szexet és mondjuk egy

    családot alapíthat vele, ha akar.

    Szerintem ilyen egyszerű a történet. Én, ha körülnézek, hogy eddig életemben milyen

    párokat láttam, 95-99%, ahol így nézett ki a dolog egy vegyes párosnál.

    A videó a bécsi magyarokról: vicces, hogy kikkel csináltak videót és hogyan. Kezdjük a

    szereplőkkel:
    - Adrienne: banki felsővezető, 99%-ban biztos vagyok benne, hogy angolul beszél a

    munkahelyén és valószínűleg németül sem tud (a linkedinjén nincs német beírva). Csak úgy

    40 évesen, Magyarországról Bécsbe váltva nem hinném, hogy perfektül tudna németül. Ezek

    után nyilatkozik Bécsről, no comment.
    - az ENSZ-ben gyakorlatozó fiú: az ENSZ-ban (UNO City ugye) fizetetlen gyakorlat van, az

    UNO-ban nem fizetnek, ezt valaki (valszeg a srác szülei) finanszírozzák, nem tisztán

    kapott osztrákokkal versenyezve állást.
    - a mellette lévő szőke lány: ő igazat mond, kurva nehéz normális állást szerezni egy

    átlag magyarnak Bécsben.
    - építész lány, boros férfi: nincs véleményem róluk, bár a boros férfi igencsak félrenéz,

    amikor azt mondja, hogy a beilleszkedés sima ügy! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Micsoda hibas erveles. Kitalalsz magadnak egy Gipsz Jakab atlagembert es kotod az ebet a karohoz, hogy csak akkor lehet hiteles valaki, ha ebbe a sablonba belefer. Csak az emberek halistennek nem sablonosak es szinte mindenki elter az atlagtol valamiben, es a hataratkelok ezt a valamit ugyesen az elonyukre forditjak :)
      Alsagos azt allitani, hogy mindenki isteniti a nyugati eletet. Ilyet nem olvasni. Mindenki leirja, hogy _neki_ miert erte meg kimenni, kint maradni. Soha senki nem allitotta, hogy a kulfold egy univerzalis tokeletes megoldas mindenki szamara.

      Törlés
    2. De azért az mégiscsak furcsa, hogy a HÁ kimoderálja az ott lévő emberek meg kigúnyolják az eltérő véleménye miatt nem?

      Törlés
    3. Szerintem annyira nem furcsa. Ugyanis mindig ugyanazt hajtogatja, es ami a legfeltunobb: soha semmi konstruktov kritikaval nem el. A minap szinten fanyalgott a labradoros poszt alatt, hogy de gaz a posztolo elete. Erre nekiszegeztem a kerdest:
      @házelőtthinta: ok de akkor te mit javasolnal a posztolonak, mit kellett volna tenniuk?
      Konstruktiv javaslatokkal elobbre vagyunk, mint mindennek a lefiymalasaval. Az oke, hogy neked soha semmi nem megfelelo, a novered konyhajan kivul, de akkor te mit javasolnal? Halljuk, tenyleg kivancsi volnek."

      Valasz nem erkezett... csak a picsogadös megy renduletlenul.

      Törlés
    4. Jó, hát tulajdonképpen a dolgokk nagyon úgysem változnak. Én is meg Meier is tett egy kiejelntést valamiről ezt most 3 postban meg a hozzátartozó kommentekben kiveséztük aztán mindenki megy a maga dolgára.

      Nagyon változás úgysem fog beállni. Így még az is elfogadható, hogy ha valakinek nem jó valami mondja el de aztán ne mantrázza egyfolytában ugyanazt.

      Nekem továbbra is furcsa marad az egyoldalú propaganda a HÁ-n meg azt sem értem mire van szükség. De tény, hogy ez bármikor becsomagolható a "hát így éreznek a határátkelők" csomagba.

      Törlés
    5. A HA fejlcében olvasható "manifesztum" vagy minek nevezzem, önmagában eléggé beszédes: "Az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük."
      Ez már magában egy politikai állásfoglalás - nem feltétlenül pártpolitikai, inkább aktuálpolitikai szinten. Legalábbis én ezt olvasom bele. És ez a kijelentés megadja a blog alaphangját szerintem, az ember ezután már nagyjából tudja, mire számíthat.

      Törlés
    6. Tehát ha jól értelmezem szavaidat ez a mottó csak és kizárólag arra ösztökél, hogy mindig aktualizált, a magyar közéletben éppen történő bal oldali szájíz szerint értékelt események jelenjenek meg a blogon?

      Törlés
    7. Neeeem, ezt nem erzekelem. Nem feltetlenul baloldali az, akinek nem tetszik a jelenlegi magyarorszagi helyzet. Kisse sarkos ez a megfogalmazasod :) inkabb azt latom a mottoban, amit nagyon sok posztolo is leir kivandorlasi indokkent es nem csak az elmult ciklusban: kilatastalansag, labilis jogrendszer, kiszamithatatlansag, kozhangulat, moral.

      Törlés
  2. Londonos cikk: szerintem teljesen reális, ezt várnám el a HA-n és minden kivándorlós

    blogon, nem a Hyde Parkot meg a London City szép épületeit (gondosan elhallgatva a

    londoni óriási fekete és muszlim, meg indiai/paki negyedeket, ahol ugye sokan kénytelenek

    lakni, mert rohadt drága a lakás, vagy utazhatnak naponta órákat, hogy normális áron

    találjanak lakást).

    Hinta és az Iphone: mindenben egyetértek. Minimálbéresnek is megéri már kimenni

    Magyarországról, különösen magyar minimálbéresként vagy aközeliként.

    Persze te 2 emberrel és Gemeindewohnung-gal számolsz, ami Hintánál tényleg reális,

    viszont ha valaki egyedül megy ki és nem kap Gemeindew-t, akkor másokkal összezárva élhet

    és robotolhat naponta bevándorlókkal együtt egy olyan munkahelyen, ahol a nyelvet sem

    tudja tanulni, mert bevándorlókkal van és a nyelvet sem kell használni, mert a rossz

    munkák szinte mind olyanok minimálbérért (és szinte mindig bevándorlók csinálják ezeket).

    És érzésem szerint 60-70%-ba a magyar kivándorlóknak itt landol jó sok évig, de sokan

    örökre a nagy nyugati jólétben. Tény, hogy az otthoni éhhalálnál jobb, de az igazat az

    otthoninak ugye nem igazán "illik" elmondani, hiszen nyugaton ugye minden jobb.

    VálaszTörlés
  3. Amúgy a vetítéses és ferdítéses posztra tökéletes volt a tegnapelőtti berlini poszt:

    http://hataratkelo.blog.hu/2014/08/04/berlin_szuper_de_nem_tokeletes?

    full_commentlist=1#comments

    Már én is találtam benne sok ferdítést, de most olvasom egy ott élőtől a rohadt sok,

    valós tényt, amiket kijavíthat (facse-n kommentben írta):

    "Kedves cikkiro!

    Eleg olvasmanyos a bejegyzesed, nehany helyen kiigazitasra szorul. Mi 8 eve elünk

    Nemetorszagban, abbol harom eve Berlinben.
    Több helyen mi is hasonlo elmenyekkel gazdagodtunk Berlinben. Azonban mi egy kicsit

    maskepp latjuk.
    Egyaltalan nem szokas külföldi munkavallonak egy-ket honapig lakast fizetni, maximum ha

    joval alacsonyabb fizetesert vallod el mint a helyiek. Ingyen senki nem csinal semmit! A

    tulorarol pedig, örülj neki, hogy nem kell, vannak munkahelyek ahol kemenyen kell

    tulorazni itt is (pl tanacsadas). Egy munkahely nem mervado, es szaksszervezet sem

    mindenütt van!
    Szerintem könnyelmü ilyen altalanos sztereotipiakkal dobalozni, mint savanyuak es nem

    partizosak. Teny, hogy Berlinben 600 diszko es klub van a vilag legnevesebb Dj-ivel, es

    aki nem jatszott meg Berlinben, nem nev a szakmaban. Madonna, Lady Gaga is Berlinbe ugrik

    at bulizni. Az, hogy munkahelyen nem sikerült igy ismerkedni, nem savanyusagra utal,

    hanem arra hogy a munkahelyet nem keverik a privat elettel. Sajnos ez megneheziti

    külföldikent a baratkozast.
    Mint ahogy Magyarorszag is több megyeböl all, Nemetorszagban is több tartomany van,

    sokfele hagyomannyal es szokassal, stilussal. Nemetorszagon belül is a berliniket

    nagyszajunak („Berliner Schnautze) könyvelik el , es reg nem jelenti azt, hogy minden

    nemet savanyu es bunko.
    A berlet A es B regiora 60 euro a mai napon, amit barki mas is hasznalhat, mert nem nevre

    szolo. Csak abban az esetben 80 euro ha nem elöfizetessel veszed, de 2,5 utan gondolom

    utanaerdeklödtel es nem havonta veszed. Nekem a 60 euro sehogysem 22,000 Ft.
    A 35 perces munkaba valo bejutas Berlinben nagyon jonak szamit, sokan Brandenburgbol vagy

    akar Szaszorszagbol ingaznak naponta. Az elfogadott atlag egy ora.
    A fricc szo eleg elitelö, a magyarok közül sem mindeki bajszos es ostort csattogtato

    Jani.
    A lakasar a nyugati fövarosokhoz viszonyitva messzemenöen a legalacsonyabb, messze nem

    horrorisztikus, maximum Budapesthez kepest draga, de nem Londonhoz, Parizshoz vagy

    Madridhoz kepest.
    Az elelmiszerarak diszkontokban valoban alacsonyabbak, de ha hasonlo minösegü hus-

    tejtermekeket, zöldseg es gyümölcsöt illetve pekarut szeretnenk mint otthon, akkor

    körülbelül a duplajara szamithatunk. Mig Budapesten egy piacon 30 -40 Ft között van egy

    tojas, Berlinben kb. 30 cent egy tojas (nem bio), azaz 90 Ft.
    A bliccelesröl igaz kevesen bliccelnek, mert köztudott, hogy befizetestöl eltekintve, a

    harmadik bliccelesnel rendörsegi feljelentes lesz belöle. Akar börtönbe kerülhetsz.
    A listank eleg hosszu lenne meg. Nyilvan mindenki maskepp el meg különbözö helyzeteket.

    Minden cikkirot illetve külföldön elö magyart arra kernek, tartsuk tavol megunkat a

    nemzeteket lealacsonyito megnevezesektöl, illetve kijelentesektöl. Egy varos, egy

    munkahely, de kettö es tiz sem lenne az. Ez azokra a magyarokra jellemzö akik,

    klikkesednek es azt hiszik az orszagnak kell öket befogadni. Felnöttkorban Magyarorszagon

    mi sem tart karokkal varjuk a külföldieket, hanem toluk varjuk az elsö lepeseket, mi sem

    vagyunk különbek! Örüljünk, hogy dolgozhatunk itt, jol elhetünk itt es az otthoniaknak

    akik pedig minket visszavarnak!"

    A mai poszt is tele van egy csomó faszsággal Bécsről:
    http://hataratkelo.blog.hu/2014/08/05/a_magyarok_nem_elnek_csak_tulelnek#comments

    Lusta vagyok javítgatni, te se tedd, gondolom te is látod, hogy mi a hülyeség (segítek:

    majdnem minden, amit Bécsről ír).

    VálaszTörlés
  4. Helló

    Válasz az új bejegyzésben :)

    VálaszTörlés