2014. augusztus 9., szombat

A válasz L.M.-nek III.

Az előzmények

Hello

 Kezdem rögtön hátulról.

Pár szó a bécsi cikkről

a leírtakkal különösebben nem foglalkoznék mert ha valaki úgy gondolja, hogy egyetemre be lehet ülni egy középfokú nyelvvizsgával és el is tudja végezni azt annak csak gratulálni tudok. (Információim szerint a egyetemek semmiféle nyelvvizsgát nem kérnek. Van egy saját nyelvfelmérő tesztjük, amin vagy megfelelsz vagy nem.)

Különösen az a mosolyogtató rész, amikor leírja, hogy a külföldiek furcsállják mi van  a magyarok hűtőjében. Ez egy tipikusan saját szemszögből megalkozott vélemény a külföldi szájába adva. Az ide látogató külföldiek 99%-a soha nem lát bele annyi magyar háztartás hűtőjébe, hogy arról releváns véleményt alkothasson.
                                                           --------------------------
Tulajdonképpen én más szemszögből látom aggasztónak a cikket. Azt hiszem már említettem neked, hogy én a nyolcvanas években felnővén mindig azt hallgattam, hogy ez egy szar ország innen el kell menni, aki marad, az csak kalandvágyból teszi.  Nos, szomorúan meg lehet állapítani, hogy a mi generációnk is ezt a nézetet adja tovább.

Sokat gondolkodtam, hogy tulajdonképpen az ilyen típusú írásokkal pontosan mi is a baj. Hiszen önmagában mindegyik megállapítás helyes: Gondok vannak a politikával, a mentalitással látja, hogy a szülei mire nem jutottak stb. Viszont így együtt a szerző korát figyelembe véve nagyjából úgy hat, mint egy megtanult szöveg. Amiről ráadásul nem is tehet, hiszen ebben nőtt fel ezek az elemek vannak belekövesedve a közbeszédbe. Otthon nagyon sok olyan téma van, amibe beleépülnek a kötelező panelek a beszéd szintjén és szinte tuti biztosra vehető, hogy valaki be fogja dobni egy beszélgetés alatt. Tehát ha a Balatonról van szó garantáltan elhangzik, hogy addig volt jó, amíg keleti meg a nyugati rokonok itt találkoztak, aminek már 25 éve vége, de akkor is elhangzik, ha a katolikusokról tutti, hogy valakinek az az egyedi és újszerű ötlete támad, hogy eltöröljék a cölibátust, illetve ha oktatásról rögtön be fogja dobni valaki, hogy talán történelemórán nem az évszámokat kellene magoltatni a nebulókkal. Tehát ez a dolog valahogy a közgondolkodásban van jelen jóval túlmutatva mind a HÁ-n mind a poszton.

Hogy újra meg újra feltűnnek ezek azzal csupán az a bajom, hogy egy idő után önbeteljesítő jóslattá kezd válni. Tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy ha valakinek elmondod minden nap éveken keresztül, hogy buta idővel le fog romlani az önbizalma. Arról nem is beszélve, hogy bármelyik más témának lehet(ne) más megközelítése urambocsá’ olyan is, aminek pozitív a végkicsengése. Ilyen pl. akár a politika is.

Persze a tegnapi cikk kommentjeinél is megfigyelhető, hogy hiába születnek olyan írások, amiben pl. Magyarország pozitívan tűnik fel, azonnal fanyalgás a válasz, hogy persze nyugati fizuból könnyű próbáld meg 47 ezerből illetve megkérdőjelezik a blog és a szerző hitelességét.

A két linkelt cikknél oda írtam miért linkeltem de beidézem, hogy tiszta legyen:

(Egyébként mintha minket akarnának megcáfolni a neten a Határátkelőn a napokban jelent meg egy cikk, ami nem teljesen pozitív kicsengésű illetve egy másik, ami pont egy magyar lány keletre beházasodását írja le.) 

Így már remélem tiszta. Az indiai magyar lány valóban a kevés kivétel.

A magyar nő versus nyugati férfi témához:

Amit leírtál igaz lehet és pénzügyi alapon megállja a helyét. Csak kérdés mennyire teszi boldoggá a feleket az, hogy a házasságuk válással végződik. Hiszen gond lesz a láthatással ha a gyerekek visszakerülnek Magyarországra, gond lehet a nőnek, hogy otthonról már elment de az új helyére sosem illeszkedett be stb. 

Jó, ezekről a problémákról megint tizedannyi cikk fog születni.

Gyorsétterem és a nyelv

Közkeletű tévedés, hogy egy gyorsétteremben külföldiek lennének csak. Az arányuk igen magas de sokan külső rasszjegyeik alapján külföldiek de már az adott országban születtek és nőttek fel. Főleg szünidős diákoknál jellemző. Az éttermet müködtető mag valóban külföldi nagy részben.

A másik, amit nem értek és már sok helyen elhangzott a te kommenteden kivűl is: MIért zárja ki a gyorsétterem a nyelvtanulást? Elvégre nyolc órát dolgozol utána bárkivel le tudsz ülni tanulni illetve mehetsz nyelviskolába. Esetemben mindkettőre volt példa.

(Hozzáteszem az is mutat valamit, hogy míg hinta arról posztol, hogy a kocsmába nem veszi ember számba a kocsmárosnő addig nálam találsz nem egy két segédletet a nyelvtanuláshoz. Lehet, hogy inkább a kocsmában töltött időt kéne erre fordítani nem?)

Update: Később jutott eszembe, amiről írtál, hogy nagyon sok magyar a minimálbéres állásért kénytelen küzdeni. Ebbe azért az is közrejátszik valljuk be őszintén, hogy az utóbbi 10-15 évben tucatszám ontották a főiskolák és ezen belül a büfé ruhatár szakok a semmihez nem értő képzetlen tömegeket, akik sokszor arra sem voltak képesek, hogy lerakjanak egy középfokú nyelvvizsgát egy világnyelvből, ami diploma feltétele. Ezeken nagyon nem is lehet csodálkozni, hogy valamelyik Nyugat-Európai gyorsétterem mosdójában látjuk viszont.





28 megjegyzés:

  1. A végén még mindenben meg fogunk egyezni! :D

    Pár szó a bécsi cikkről: szerintem is borzalmas.

    Egyetértek veled abban, hogy sok fiatal mintha betanulta volna csak a szokásos Magyarországot szidó kifejezéseket és körmondatokat és azt ismételgetné anélkül, hogy átélte volna és már eleve így indul neki, hogy "úgysem lehet ezt" vagy "nem megy az".

    Az egy másik dolog, ha útközben veszi észre, hogy vajon úgy van-e vagy eleve előítéletekkel indul, esetleg az előítéletek miatt nem is próbálkozik (ez utóbbiba tartozom én is és jöttem ki, amint lehetett).

    Lehet merengeni, hogy ez jó-e vagy nem, de ha ennyien és ennyiszer mondták már a szülők meg nagyszülők is ugyanazt egész életemben, sőt, a médiából és az ismerőseimből is ez folyik, akkor mégis miért is lenne másképp? Ezentúl én magam is láttam már az elmondottak bizonyítékait a saját kezdeti kis karrieremen, illetve az idősebbek elmondásai/oknyomozó riportok alapján (a ki kinek a kije volt-ra gondolok).

    A magyar nő versus nyugati férfi témához: lehet boncolgatni, hogy milyen lesz a nő élete, hogy érzi magát, ezt sosem tudjuk meg. Én csak arról írtam, amit látok és láttam.

    Gyorsétterem és a nyelv: lehet tanulni a nyelvet ott is, de aki nem bír felsőfok közeli nyelvtudással (mármint papíron C1 szinten még Magyarországról eljőve), azt eleve fel sem veszik. Azért, mivel C1-es Hochdeutsch-csal is nehéz még az osztrákok között dolgozni, megérteni, hogy mit akarnak, különösen ha nem hivatalos nyelven, hanem pongyolán, köznyelven beszélgetnek egymással és veled. A C1-es tudáshoz még bőven hozzá kell tanulni a nyelvet. Ezenkívül rengetek osztrák munkanélküli is van.

    Ez az egyik oka a sok minimálbéresnek, a nyelvtudás hiánya, a másik szerintem nem az, ami írsz, a ruhatárszakok, hanem hogy sok állás nem konvertálható külföldre és nincsen kapcsolati háló (azaz apa és a barátok), akik tudnának az embernek melót szerezni.

    Bizony, nyugaton is van mindenből elég, már rég nem az van, mint 40-50 évvel ezelőtt, amikor 4-5%-kal nőtt a GDP évente és az egész gazdaság szárnyalt.

    Ma az van, amiket látsz: kozmetikázott és növekvő munkanélküliségi adatok, rohadt sok bevándorló, topogó gazdaság, de amikor nő, azt is nagyrészt a felső 10% viszi el profitként, magas államadósság, öregedő nyugdíjastömegek.

    "MIért zárja ki a gyorsétterem a nyelvtanulást? Elvégre nyolc órát dolgozol utána bárkivel le tudsz ülni tanulni illetve mehetsz nyelviskolába. Esetemben mindkettőre volt példa."
    Egyszerű: mert az ember iszonyat fáradt. Ha egész nap pattognod kell valahol fizikai munkásként (a meki még csak-csak elmegy, de egy építkezésen vagy festőként vagy felszolgálóként még nehezebb), utána már csak marad az ágy. Óriási akaraterő is elszántság kell ahhoz, hogy valaki még azután is nyelvet tanuljon vagy iskolába járjon. Ezenkívül ha van párod/családod, velük is foglalkozni kell. Esetleg a melóhoz is tanulni kell még vagy sportolni akarsz járni, kikapcsolódni. Munka mellett Magyarországon is fárasztó komolyan tanulni szerintem.

    A bevándorlóknak eleve a fárasztóbb melók jutnak, a nyugis meló, ahol alig kell valamit csinálni vagy jobban fizet, az szinte mindig az osztrákoké, én legalábbis így láttam. A bevándorló általában a minimálbéres, rossz munkákat viszi el, vagy ha hiányszakmája van, akkor olcsóbban tud elmenni, mint az osztrákok, hiszen ő nem osztrák ugye. Nyelvigényes, nem nemzetközi helyekre (ahol angolul kell nyomni) szinte csak osztrákot vesznek fel (irodák, bankok). Bankokba csak rosszul fizetett helyeken ülnek bevándorlók.










    VálaszTörlés
  2. "Közkeletű tévedés, hogy egy gyorsétteremben külföldiek lennének csak. Az arányuk igen magas de sokan külső rasszjegyeik alapján külföldiek de már az adott országban születtek és nőttek fel. Főleg szünidős diákoknál jellemző. Az éttermet müködtető mag valóban külföldi nagy részben."
    Én is dolgoztam ilyen helyen, de nem McD-ban. Ahol nem kellett beszélni (mosogató), ott nagyon keveset tudtak a külföldiek, egymással is hibásan, sokszor jelbeszéd szintjén kommunikáltak. Én már az otthonról hozott C1-es tudásommal osztrákok közé IS kerültem (a sok bevándorló mellett), csak lestem sokszor, hogy mit akarnak, hozzá kellett tanulnom bőven, ahogy írtam korábban. Aki mosogatott, az osztrákkal nem nagyon beszélt 10-15 betanult dolgon kívül (amiket kellett csinálni vagy ha baj volt). Egész nap emelt, mozgott, rohadt hangos volt a gép is, hajtották őket. Nem hiszem, hogy utána még otthon nyelvet tanulni volt ereje és kedve.
    Az igaz, hogy vannak osztrákok ilyen helyeken, de sokszor csak Teilzeitban vagy kiegészítőleg, nyári munkának, teljes állásban nálunk alig voltak, csak a főnökök voltak osztrákok, azok viszont mindig. Egy-két osztrák azért volt Vollzeitban is nálunk, sokat tanultam tőlük nyelvileg.

    VálaszTörlés
  3. Nem, nehéz közös nevezőre jutnunk. Hiszen abban megegyeztünk, hogy a HÁ cicimáz csak más megközelítésben. A nyugatra beházasodó nők kérdésével soha nem foglalkoztam így készpénznek vettem, amit írtál.

    Hogy sok magyar miért nem talál munkát abban nagyjából megegyeztünk, amiben nem az részletkérdés. Biztos mindegyikre van példa.

    Azért a c1-es tudást vitatnám már csak azért mert én b1-gyel a honom alatt jöttem Ausztriába úgy, hogy a vizsgát 2004-ben tettem le tehát 7 évig még pihent is a dolog. Egy telefont fel tudtam emelni a fönökkel le tudtam tárgyalni, hogy felvesz.

    De ezen felül rengeteg kínos és megalázó szituációba kerültem az első évben a nyelv nem tudás miatt. Ja és az első évben kerültem a magyarok társaságát hiszen minden egyes magyarral nő az idő, amig el kezd az ember rendesen beszélni.

    És ma is 3 év után még heti 2x elmegyek tanulni.

    Tényleg miért is volt, hogy törölték a hozzászolásodat a HÁ-n?

    VálaszTörlés
  4. Helló

    A vasárnapi naplóban egy újabb példát láthatunk a külföldi-magyar házasság esetleges árnyoldalairól.

    http://tv2.hu/musoraink/naplo/155922_gyerekelhelyezesi_vitabol_valodi_gyerekrablas.html

    VálaszTörlés
  5. A naplós riporthoz: nehéz kérdés, de megvalósult a klasszikus forgatókönyv, amiről írtam: osztrák férfi - magyar nő, a nő csak nyerhet házasság és gyerek esetében is, mert az európai bíróságok szerint szinte mindig nő mellett van a gyerek helye válás esetén, holott ugye tudjuk, hogy pl. Bécsben sokkal jobb körülmények között nőne fel és jobb esélyei lennének minden szempontból.

    Ha összeházasodtak volna és pár évig együtt éltek volna, akkor a hölgy a gyerek+18 évi eltartás mellé még a férfi vagyonának felét is vihette volna haza. Jó, mi?

    A bébiszitter a férfi esetében azért kellett, mert a férfi ugye DOLGOZIK, a nő meg otthon tud lenni, mivel hozzá lett a gyerek elhelyezve és kapja a jó kis eurós eltartási pénzt a férfitől, így dolgozni sem kell neki.

    Amúgy miért is olyan egyértelmű mindig a bíróságoknál, hogy a a nőknél kellene elhelyezni a gyereket?
    Vagy az szerinted igazságos, hogy a nőnél egy szegény országban jobb helye van a gyereknek, ráadásul úgy, hogy a férfi 18 éves koráig eltartási pénzt köteles fizetni (jó sokat magyar szemmel nézve) és "3-4 hetente hosszabb-rövidebb időre" láthatja csak? Gyakorlatilag köteles finanszírozni a gyerek és a nő életét 2 évtizedig, trükközni nem tud, mert Ausztriában ugye alig van fekete jövedelem és bíróság kötelezi a fizetésre.

    Meg hogy nem beszél németül? Hát hogy beszélt a nő a férfival, esetleg angolul? Akkor elvileg tud angolul a gyerek, de ugyanúgy magyarul és németül is kellene tudnia, ha a 2 szülő az anyanyelvén szólt hozzá vagy esetleg a nő magyarul a férfi meg angolul beszélt hozzá? Ne már.

    Különben meg pillanatok alatt felszed a gyerek egy új nyelvet, úgyhogy ezzel takarózni felesleges.

    A szerelem a pár esetében még megtörténhetett, de nem tartom valószínűnek, hogy pont Angliában pont egy magyar nő és pont egy osztrák férfi (=nyugati=pénzes=biztonság hosszú távra) angol nyelven egymásba szeret. Azután meg ugye állítólag veri. Ki tudja igazából, hogy mi volt? Elég már csak a gyanút is ráterelni a gonosz férfire, hogy veri a feleségét vagy beleegyezése nélkül közösült vele, máris kész a bűnbak és mindenkinek a morális iránytűje ugye egyetlen irányba mozdul (mocskos disznó!).

    Persze lehetséges fordított forgatókönyv is, csak valamiért szinte soha nincsen, mint ahogy láthatod a statisztikákat, amiket linkeltem (az 5-10 db fordított eset valszeg másodgenerációs, k-eui gyökerű osztrák anya-k-eui férfi lehet szerintem).

    Amúgy ha érdekel az antifeminista téma, itt egy honlap: http://www.ferfihang.hu/
    Nem nőgyűlölő oldal, hanem reálisan beszél a két nem kapcsolatáról és a rohadt nagy feminizmusról, ami az európai és amerikai agyakban és intézményekben tombol. Itt is folyamatosan hallod Bécsben, hogy a nők így, ilyen női nap, meg olyan, szegény nők kevesebbet keresnek (ami rohadtul nem igaz amúgy), a nők hátránya a műszaki területen (mehetnének a bányába is, nem csak a jól fizető, értelmiségi helyekre), meg csináljunk kvótákat, mert szegény nők, a bíróságok 90%-ban a nőkhöz helyezik a gyereket, stb. Bezzeg az útépítésnél nincsenek női kvóták, meg a szénbányába sincsenek kampányok, hogy " gyerünk nők a szénbányába, de jó lesz".

    VálaszTörlés
  6. Na mindegy, ha érdekel a téma, olvashatsz utána.

    Manapság egy nyugati nő, ha okosan sakkozik, akkor nagyon jól meg tud élni évtizedekig csak abból, hogy nő a jogrendszer és a társadalmi gondolkodásból fakadóan. De ha valaki ki meri mondani, vagy felveti, hogy a nő is lehet görény, kihasználó és számító, akkor az rögtön nőgyűlölőnek van titulálva. Fordított vélemény miért nincs soha a médiában?

    Ezért tiltottak mindig ki, mert röhejes posztok esetében mindig felhoztam, hogy ki mennyit vitt a közös kasszába. Pl. pár hete is volt egy kép egy magyar nő-angol férfi párostól kilátással a lakásukból, és úgy volt aláírva a magyar nő által beküldött, a londoni city-re néző legfelsőemeleti luxuslakás, hogy "a párommal közösen vettük". Na ne már, szerinted a nő mennyit rakott bele a "közösbe"? Ha ezt felhoztam, akkor már nőgyűlölő voltam és ment a tiltás.

    De volt olyan is, hogy magyar nő-finn férfi páros, a férfinek volt egy 300nm-es háza+200nm-es kis háza+sok száz nm-es kertje egy tóra nézett, mind saját tulajdon. Beírtam megint, hogy ezt most hogy, ment a tiltás.

    Vagy volt egy kedves sztori, ez lement a HA-n is: http://nokkulfoldon.hu/50-evesen-friss-hazaskent-hollandiaban/

    Na most ha erre is megírtam volna tényleg a véleményemet, akkor is moderálva lettem volna.

    Egyszerűen a legtöbb esetben kilóg a lóláb a vegyes kapcsolatokban, legalábbis számomra. Szó sincs arról, hogy közösen, együtt rakunk össze valamit, mint pár, hanem a szép nő a sok küzdés helyett beleül valahová, hiszen a férfi pénze és a nő szépsége áthidalja a nyelvi és a kulturális különbségeket. De ez az én kitalációm.

    Nyilván vannak őszinte vegyes szerelmek is, talán nem is kevés, de a többség egyszerűen mindkét fél érdekegyeztetése. Legalábbis én így érzem.

    Ismerek én itt Bécsben idős magyar nőt, aki még a szocializmusban házasodott ki hirtelen szerelemből (régóta elvált már, de a vízum ugye nagy úr volt, valahogy ki kellett jönni).
    Vagy egy nagyon szép egyetemista magyar lányt, aki egy "rangon aluli" osztrák férfival van együtt. Rangon aluli=nem hozzávaló, nem menő, nem jó fej, ha magyar lenne észre sem venni.
    Megint egy másik magyar egyetemista lány egy itt született osztrák férfi-magyar nő házasságból született magyar-osztrák fiúval van. A fiúnak még végzés előtt van már háza Magyarországon, a határ mentén, Svájcba megy szakmai gyakorlatra, az apja a kapcsolatain keresztül elintézte neki.
    Vagy egy erdélyi nő osztrák férjjel, gasztronómiában dolgozik, ő maga mondta, hogy hát a nyelvet tulajdonképpen soha nem tanulta meg igazán jól, azért dolgozik ott. Akkor milyen lehet a kapcsolatuk, ha beszélni is nehezen tudnak egymással? Ő is évtizedekkel ezelőtt jött, régen meg még ma is igazi nyomor volt Romániában.

    Haverjaim másik országban ugyanezt tapasztalják a vegyes kapcsolatok terén.

    VálaszTörlés
  7. Skóciában egy hotelben dolgozó haverom elmondása szerint a hotelben dolgozó magyar lányok mind helyi férfire vadásznak, van 40 éves férfi-20 éves lány kombináció is. Ugye képzetlenül visszajönni Magyarországra az maga a halál, ezt mindegyik tudja.

    Egy viszont minden sztoriban közös: magyar férfi sehol sem ász Nyugat-Európában, helyi nőt sem a haverjaim, se én nem láttam volna, hogy magyarral jártak volna. Ja, hogy visszafelé nem működik a dolog? Vajon miért?

    Vannak haverjaim, még otthonról, meg itt is, egyik elment Dél-Amerikába, tapadtak rá a csajok (cseh a fiú, ugye fehér = menő és valszeg gazdag európai, csak gondolom nem tudják a lányok, hogy KELET-európai :D és hogy mekkora különbségek vannak), igazán bombanőket szedett össze, pedig sem Csehországban, sem itt, Ausztriában gyakorlatilag le sem szarták.

    Ugyanez a szituáció egy magyar haverral, Ázsiába ment ki, a legjobb csajokat kapja, mert fehér, európai! és az milyen menő (gazdagság=biztonság). Otthon évekig keresgélt eredménytelenül.

    A vicces, hogy a HA-n írogatók is mind megfelelnek a k-eui nő-nyugati férfi párosításnak (rengeteg ilyen nő van, nem akarok neveket sorolni), a 2 HA-s férfi is, akinek másik párja van, ők is megfelelnek a sztereotípiámnak (Ledfold kínai nőt hozott el, Tableno meg dél-amerikait).

    Tableno-t egyszer kikérdeztem, persze nagyon ügyelve arra, nehogy személyeskedésnek vegye ő és a HA, és akkor ugye tiltás legyen, hogy hogy jött a csajával össze. Nos, tableno visszautasítja, hogy bármilyen előnyökért ment volna a nő hozzá, mivel Japánban ösztöndíjas volt és otthon is jól keresett volna. Na most ha feltesszük, hogy Tableno európai (fehér=menő) és egy nyugat-eui országba csábította el (nem úgy, hogy kelet-eui férfi és k-eu-ba csábítja el), akkor gyakorlatilag a nőnek a nyugati-eui életszínvonal felső 20-30%-át kínálta neki, mivelhogy ő maga felső vezető és épp az MBA-ját csinálta Japánban. Átlagos eset, ugye? A nő meg akármilyen diplomás meg akármilyen jól keresett volna otthon (höhö én is jól kerestem otthon, csak itt 3x annyit keresek éppen), akkor is óriási feljebb lépés egy nyugat-eui nagyváros egy nyugati felső vezetővel.

    Persze nem vagyok rosszmájú, elhiszem, hogy nem minden vegyes kapcsolatot a szerelem vezérel, sok szerelmes példa is van. De akkor miért szinte mindig csak a gazdag országbeli férfi-szegény országbeli nő páros van? Na ez a nagy kérdés.

    Mindenféle rizsa, amit írtam, lehet, hogy hülyeség. Csak találgatás, ne vedd készpénznek. Járj nyitott szemmel, csak azt tudom mondani.

    Még van a Huffnágel blog: http://huffnagel.blog.hu/
    Nőgyűlölő beállítottságú, de 1-1 posztja azért igencsak elgondolkodtató. Azokat a posztokat ajánlom, ahol több 100 komment van.

    Nyelvtudás: én frissen letett C1-gyel (80% körüli eredménnyel, 60-tól van meg a nyelvvizsga) jöttem és rengeteg izzasztó pillanat volt az elején, még most is sok van, amikor eredeti osztrákokkal vagyok, a külföldieket simán értem, azaz a Hochdeutschot, szinte mindig és nagyon jól.

    VálaszTörlés
  8. "Ja és az első évben kerültem a magyarok társaságát hiszen minden egyes magyarral nő az idő, amig el kezd az ember rendesen beszélni."
    Én is, csak miután osztrákok között nem igazán tudtam barátokat és barátnőt szerezni, azután meguntam és elkezdtem magyarok közé járni. Rohadtul magányos voltam az első időszakban emiatt, hogy így viselkedtem, de a nyelv szempontjából nyilván jót tett.

    "Tényleg miért is volt, hogy törölték a hozzászolásodat a HÁ-n?"
    Megválaszoltam már fent.

    Ja, még 2 téma volt, amiért kimoderáltak.
    Az egyik, amikor emberenként kérdeztem valakit, hogy milyen kapcsolata van a helyiekkel, hány barátja van. Ez személyeskedés a HA részéről, mivel az adott emberek rendszeresen kitértek a válasz elől vagy nem válaszoltak, de én meg többször megkérdeztem ezt a kérdést. Ez már személyeskedés.

    A másik, hogy felemeltem a hangomat az iszlám ellen, hogy az iszlám bevándorlók teleszülik a fogadó országokat és a fehér ember a mai fertilitási rátákkal kisebbségbe kerül az iszlám és afrikai népességgel szemben Európában.
    Ez rögtön ki is lett moderálva, pedig tény, nézz meg pár videót.

    A fehér Európa eltűnik, picit hangulatkeltő, de alapvetően igaz, néha van csúsztatás a számokban itt-ott:
    https://www.youtube.com/watch?v=1JLHQCscMVE

    Svédország és az egész európai politikai korrektség és az ára. Ugyanez van itt is, Ausztriában, amikor a bevándorlásról van szó:
    https://www.youtube.com/watch?v=YDK6CZgscLI&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg

    Törökországgal folynak a tárgyalások az Eu-ba való felvételről. Törökország, ami barátja a Hamasz terrorszervezetnek, betiltották a youtube-t, twittert, újságírókat börtönöz be, finanszírozza a terroristákat, 68%-a az Ausztriában élő törököknek általános iskolai végzettséggel rendelkezik
    https://www.youtube.com/watch?v=T3c7SPA5i3c&index=4&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg



    Ha még érdekel a téma:


    A muszlimok számának változása Ausztriában, 2009-ig tényadat: http://diepresse.com/images/uploads/b/3/2/527154/MUSL20091209182829.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aha, a HA-n nem szabad az iszlam bevandorlas veszelyeirol irni... itt hangosan felkacagtam :D Kovermadar kb hetente hordja le a szomaliaiakat es egyeb muzulmanokat a sarga foldig, olykor en is besegitek neki :)

      Az a svedorszagi 1000 muszlim eroszak forrasa erdekelne. Ha letezik.

      Törlés
  9. Svájcban a népesség arányához képest:
    http://1.bp.blogspot.com/-W3Qg9w-6JXY/ThDiHpCRC_I/AAAAAAAABaU/YTHHAAg0IDU/s1600/Muslimen-Anteil-Schweiz.jpg


    Néhány tény:

    - 1945-ben 600.000 muszlim volt Európában, ma 50 millió
    - Dél-Franciaországban már több mecset van, mint templom
    - Franciaországban a 20 éven aluliak 30%-a muszlim, Nizza-ban és Párizsban ez az arány 45%
    - Angliában 30 év alatt 82 ezerről 2,5 millióra nőtt a muszlimok száma (bevándorlós + szaporodás)
    - Brüsszelnek, Európa fővárosának 25.5%-a muszlim ma, 50%-a muszlim minden újszülöttnek Belgiumban
    - Amszterdam 17%-a muszlimok aránya

    európai városok muszlimaránya:
    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_in_the_European_Union_by_Muslim_population


    1.57 milliárd iszlám hívő van a világon, itt élnek:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Islam_by_country#mediaviewer/File:World_Muslim_Population_%28Pew_Forum%29.svg

    és milyen érdekes, top 5 állam menekültjei mind iszlám országból valók Európától nem messze és mind ide akarnak jönni menekültstátusszal:
    http://images.zeit.de/politik/2013-10/f_fluechtlinge-herkuenfte.jpg


    Londonban az utcán 9 percig menve alig van fehér ember:
    https://www.youtube.com/watch?v=gR3FwTtBVjk


    Problémák egész Európában az iszlám bevándorlókkal:

    Franciaország:
    https://www.youtube.com/watch?v=QDGCkBHM06Q
    https://www.youtube.com/watch?v=NpIOWuiqh4A&index=47&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg
    https://www.youtube.com/watch?v=Ys3omZwaJ0c&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg&index=6

    Norvégia:
    https://www.youtube.com/watch?v=19KFRSKhm0M&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg&index=31

    Dánia:
    https://www.youtube.com/watch?v=63K6jZG7Dro&index=41&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg

    Spanyolország:
    https://www.youtube.com/watch?v=bzTrpAM0azY&list=UUz2BDNvnb6EFUsuH-PRfGFg&index=19


    Rengeteg megerőszakolás van Svédországban, csak Stockholmban muszlim immigránsok által 1000 ilyen eset történt, ebből 700 nő, 300 még gyerek lett megerőszakolva, de ezek valószínűleg a valós számoknak csak 10-20%-a, mert sok esetet nem jelentenek be.
    Bűnözési statisztikából is rengeteget láttam, mindenhol túlontúl felülreprezentáltak a muszlim és afrikai bevándorlók.


    Napestig lehetne folytatni az egészet, angolul és németül meg aztán végképp tele van az internet ezekkel (ezeket nem linkeltem be). És ezek nem uszítások meg hamiskás előrejelzések, ezek TÉNYEK.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugy latom, forrast nem tudsz mutatni az 1000 sved muszlim eroszakra (meg hogy ez az 1000 mennyi ido alatt jott ossze). Nem is lep meg. Nemileg jobban kepben vagyok a temaban nalad.

      Törlés
    2. tényleg mi a vélekedés az iszlamizációról Stockholmban?

      Egy vicces svéd sztorit hallottam. Kíváncsi vagyok ismered-e. A hetvenes vagy nyolcvanas években nem lehetett hallani Svédországban a himnuszt. Nem volt ugyan betiltva de annyi feltételnek kellett megfelelni egyszerre, hogy gyakorlatilag senki nem játszotta.

      A történet másik szereplői a svéd nácik, akik évek óta ugyanannyian voltak mondjuk hetvenen. Miután életbe lépett ez a törvény a soron következő náci tüntetésre kiment a szokásos 70 ember meg 3200 másik, aki csak a himnuszt akarta meghallgatni. El is törölték a törvényt. :)

      Törlés
    3. Nem hallottam ezt a történetet a svéd himnuszról, ami persze nem jelenti azt, hogy nem is volt így. A svédek nem annyira hazafiasak, mint a norvégok, franciák, magyarok, ennek nyilvánvaló történelmi okai is vannak. Sporteseményeken stb viszont mindig játszották a himnuszt.
      Az iszlám térnyeréséről megvan a véleményem. Ma indul a blogomon egy nagyobb lélegzetvételű posztsorozat a bevándorlásról, egyik fejezetet kimondottan az iszlámnak fogok szentelni.

      Törlés
  10. Na ennek a felét sem írtam a HA-ra, csak most neked, de erről pl. lehetetlen a totálisan politikailag korrekt magyar Határátkelőn diskurzust folytatni. Pedig ott van, mindenki látja, csak senki nem beszél róla (mármint a HA-n).

    Az FPÖ-nek is gyakorlatilag ez az egyetlen ütőkártyája és már vezet a pártok között (persze az SPÖVP koalíció tudja csak megverni, egyenként a pártok nem). Ugyanaz, mint otthon a jobbik, egy kis cigányozás, egy kis nacionalistáskodás és máris van egy párt, amire sokan szavaznak. Ez szomorú, de az is, hogy a többi párt a szőnyeg alá söpri ezt a problémát, pont úgy, ahogy az egész politikailag korrekt Nyugat-Európa teszi.

    Ez rohadt nagy probléma, és ahogy látom, TÉNY, hogy a fehér, bennszülött lakosság egyszerűen 50 év múlva kisebbségbe kerül és maradnak az európán kívüli muszlim meg kelet eui másodgenerációsok, csakhogy óriási a különbség 2 között, a kelet-eui nagyrészt integrálódni akar, a muszlimok meg nem.

    Az itt élő törököknek a 70%-ba napi szinten néz török TV-t, volt osztrák felmérésben.

    Vagy hogy Brüsszelben 25% muszlim és és 50%-a a gyerekeknek muszlim?
    Szerinted ez normális?
    Vagy hogy 40.000, igen, 40 ezer szomáliai bevándorlót importált Svédország? Eteti, itatja, szállásolja és eltartja őket. És ez?

    Miért nem lehet ezt megbeszélni egy magyar HA-n, ahol elvileg értelmes, nagyrészt felsőfokú végzettségű emberek vannak?

    Áh, na mindegy, én már ezeket lerendeztem magamban, csak kíváncsi lettem volna, hogy mások mit gondolnak erről, lévén, hogy ezt mindenki látja, aki nyugaton él.

    Amúgy szerintem nem kell semmilyen háború az államforma és vallás átváltásához az iszlámra, egyszerűen túlszaporodják a bennszülötteket az iszlám vallásúak + rengetegen bevándorolnak folyamatosan a háborús iszlám országokból, egyik nap majd jön egy iszlám párt, szépen minden iszlám rászavaz, mivel egy idő után többségben lesznek (ez tény, ha minden így megy tovább), akkor egyszerűen demokratikusan sok nyugati ország iszlám állammá változik.

    Ha már ennyit írtam, akkor te mit gondolsz erről?

    Megjegyzés: ez nem összeesküvéselmélet. Nézd meg a bevándorlást + iszlám fertilitást + az Európához közeli Iszlám országok népességének növekedését, egyszerűen látható, hogy reggelire megeszi népesség tekintetében Európát az iszlám.

    VálaszTörlés
  11. Korrekció:

    Így helyes:
    "Persze nem vagyok rosszmájú, elhiszem, hogy minden vegyes kapcsolatot a szerelem vezérel, sok szerelmes példa is van. "

    További példákat tudnék még mondani a vegyes kapcsolatokra:
    - rengeteg erasmusos kapcsolat volt nálunk magyar lány-szigorúan csak nyugati férfi viszonylatban az egyetemen, fordítva egy sem
    - jó pár lány és fiú kiment a végzés után külföldre, a több lány is talált magának szigorúan nyugati férfit párnak, még olyan vegyes felvágottban is, mint Anglia, ahol a fehér angolul kisebbségben vannak, vagy akár Németországban angolul beleszeretve egy Jürgenbe
    - akik magyar nőként esetleg nem nyugati párral jöttek össze, hanem másmilyenekkel, ott nagyon pénzesnek kellett lennie a férfinek (pl. az említett indiai, vagy ez: http://teoinrio.blogspot.hu/, brazil a srác a felső 10%-ból saját lakással a legdrágább, Krisztus-szobor környékén 26-27 évesen meg nyaralóval, a blogból minden kiderül, vagy egy haverom testvére, mexikóihoz ment hozzá, villa a tengerparton, las vegasi és hawaii nászút, de van párizsi szerelmes kép is, a hölgy egy egyszerű multis rabszolga volt otthon, nem az ő pénzéből ment semmi)
    - vannak közvetlen családi ismerőseink, magyar nők külföldi kapcsolattal, minden esetben gazdag a külföldi férfi, helyi viszonylatban is
    - néhány erasmusos vagy a cseh haverom esetében is a kapcsolat nem szakad ám meg, ha a gazdag férfinek haza kell mennie, tovább megy a távkapcsolat, időnként utaznak egymáshoz a fele. Annyi mindent bevállalnak a csajok egy ilyen hercegért, hogy akár évekig is képesek várni rá.

    A HA-n is volt egy nő, a történet a következő: egy amerikai katona állomásozott Magyarországon, a nő az első nap találkozott vele és egymásba szerettek. A nő kiköltözött az USA-ba, a férfi katona volt, a nő 5 évig évente csak pár hónapra látta, végül a férfi nem utazott többet, most valami főmufti az egyik amerikai állami szervnél. A nő gyönyörű, tényleg, 2 gyerek után is, feszes combok, hosszú haj, lapos has. Valószínűleg nem dolgozza halálra magát, a szokásos amerikai álmos családi házas képek vannak fent facebookon
    .

    Na most egy kérdés, amiért szűrve lennék a HA-n: szerinted mekkora esélye van, hogy egy amerikai férfi flörtölését, finom poénjait és kétértelmű megjegyzéseit egy Magyarországon élő nő, aki ugye kb. középfokon beszélheti az angol nyelvet rögtön megértse, nevessen rajtuk és a férfi LELKÉbe is beleszeressen?

    VálaszTörlés
  12. Képzeld azt, hogy te Magyarországon egy osztrákot a B1-es, jó mélyen fekvő magyar nyelvtudása szintjén csábítod el úgy, hogy te csak magyarul tudsz.

    Vagy egy Ausztriában élő osztrák nővel angol nyelven beszélgetve jönnél össze. Mennyire valós? Pedig van ilyen fordított esetben elég sok.

    Vagy 3 hónapig együtt vagy külföldön erasmuson egy angol nővel, azután ő évekig vár rád, hogy ő végezzen a sulival és Magyarországra jöhessen hozzád. Megtörtént fordítva, láttam közelről (magyar csaj ment ki angol férfihez).

    Vagy évi párszor tudsz csak találkozni az amerikai barátnőddel, mert egyikőtök még az egyetemet végzi, így csak évi párszor látjátok egymást, legtöbbször ő utazik hozzád Magyarországra, mert neked kevés pénzed van. Megtörtént, csak fordított felállásban cseh férfi-dél-amerikai lány esetében, a fiú ment mindig a lányhoz, az év többi részében maradt a skype.

    Képzeld azt, hogy egy tök átlagos magyar férfi vagy átlag keresettel, átlag kinézettel és nyugat-európai, nagyon csinos lány jön Magyarországra dolgozni, igaz a magyart töri, a vicceket nem nagyon érti, a célzásokat, kétértelműségeket sem, flörtölni sem tudsz vele, mert nem érti, csak a hivatalos beszédet beszéli jól (álá Hochdeusch), de rögtön bejössz neki iszonyatosan. Pár hónap múlva összejöttök. Ez meg micsoda?!

    Na most azt gondolhatod, hogy én begolyózott állat vagyok, amiért erről ennyit írok. Nem, csak érdekel a téma és minél többet akarok neked elmondani, hogy mit látok ebből és mit gondolok róla. Aztán lehet, hogy hülyeség, de legalább hallottad a gondolataimat.

    Ezért is jó a net, mert névtelenül bármiről tudunk beszélni a másikkal, miközben ha a valós életben ezt elkezdeném feszegetni, akkor rögtön kikiáltanának nőgyűlölőnek és rasszistának. A barátaim nyilván nem, de azokon kívül elég sokan.

    Na eleget írtam mára, nyugodtan nézd meg a forrásokat és csak utána válaszolj, ha van kedved. Az idő nem sürget minket szerencsére.

    VálaszTörlés
  13. "Na most azt gondolhatod, hogy én begolyózott állat vagyok, amiért erről ennyit írok. Nem, csak érdekel a téma és minél többet akarok neked elmondani, hogy mit látok ebből és mit gondolok róla."

    Még annyit, hogy sem én, sem a 3, külföldön különböző nagyvárosokban dolgozó haverom nem látott példát magyar férfi - helyi nő viszonylatra. Illetve de, én már láttam életemben összesen kettő példát:
    - az egyik a táncos, moderátor Dancing Starsos magyar férfi, osztrák felesége van, aki Magyarországra költözött
    - egy minden iskoláját az általánostól kezdve Ausztriában, a határ mentén végzett magyar fiúnak volt osztrák barátnője.

    Ennyi!
    Többet nem láttam, sem az interneten, sem a facebookon, sem a haverjaim, sem én, sem az otthoni ismerősök között, sem az otthoni volt évfolyamtársak között, sehol!

    Nyilván van, csak 1-5% a másikhoz képest, ami 95-99%-ban előfordul. Még abból is folyamatosan jutnak eszembe más esetek is, amikor további magyar nő-nyugati férfi példát láttam, de már ezzel nem akarlak terhelni.

    Még 2: külön facebook csoportja van a magyar nőknek, akiknek amerikai férjük van, 130 körüli a tagszám.

    Van egy blog: http://franciamacaron.cafeblog.hu/

    Még régen olvastam az esethez közel álló személytől, hogy a nő a férjét megcsalva egy svájci orvossal jött össze, az orvos elvette őt, Svájcban nem dolgozik, mivel az orvosnak is van egy gyereke. Azóta még nyomozgattam a nő után, és írt franciául egy tarot kártyával foglalózó könyvet, illetve még tarot kártyákat árul. Ez nem az első és egyetlen blogja, több blogja volt, hetente többször hosszú írásokat közölt mindenről magyarul (=rohadtul ráért), meg még női magazinok oldalára is írogatott kintről spirituális írásokat, még úgy emlékszem, hogy franciakurzusokra is járt (akkor angolul jött össze a férjével?). Szép történet, ugye?
    Remélem még a férfjének meg elvitte a fél vagyonát a válás után és a férjétől követel magyar, forint összegű gyerektartást is Svájcba utalva! Na jó, ezzel már csak vicceltem, csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyi minden rejtőzhet egy kedves blog alatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még pár napot kérnék a válaszadásra.

      Törlés
    2. Amíg a választ írom megkérdezhetem mennyi idős vagy és mivel foglalkozol? :)

      Törlés
  14. Szia

    Köszönöm ezt a szép hosszú egész estés, kimerítő írást. A válaszra picit várnod kell a hosszúság miatt.

    Bemelegítésként javasolnám, hogy nézd meg mégegyszer a napló adását mert a válaszaidból ítélve felületesen futottad át. :)

    VálaszTörlés
  15. Újabb gyönyörű cikk a jelenségről: http://hvg.hu/plazs/20140816_Kulfoldi_pasikra_hajtanak_magyar_csajok_a

    Természetesen csak ny-eui és amerikai/kanadai férfiak nyilatkoznak, hogy de jó itt csajozni, román/lengyel/orosz stb. férfiaknak nem vagy nem kérdezték őket.

    Ha már hvg, vannak kapcsolódó cikkek is:
    http://hvg.hu/vilag/20140718_Minden_nyolcadik_szolvak_not_kulfoldi_ves

    ""Főképp a hölgyek számára vonzó egy nyugat-európai partner, aki anyagiak és presztízs szempontjából is előkelőbb helyen van, mint egy hazai" - mutatott rá. Hozzátette: bár a gazdasági válság, a külföldi munkahelyek számának csökkenése némileg visszafogta a vegyes házasságok előretörésének jelenségét,"

    Haha! A külföldi konjunktúrától függ, hogy mennyi nő házasodik nyugatra! Ha jól megy a gazdaság nyugaton, akkor sok, a nem jól, akkor kevés. Ne már.

    Vegyes párosok Magyarországon:
    http://hvg.hu/cimke/Lehet_itt_%C3%A9lni
    Majdnem az összes esetben stimmel, hogy a nők "feljebb léptek" a kapcsolat által: az orosz nő Magyarországra jött, a magyar nők angol, olasz és francia férfival vannak együtt. A venezuelai férfi kakukktojás, ott nincsen feljebb lépés a nőnek, viszont egzotikusság játszik.


    Amúgy egészen vicces dolgokat lehet olvasni a vegyes kapcsolatos cikkekben:

    A venezuelai férfis cikkben:
    "A nyelvi nehézségek néha megnehezítik az életüket, de erre is van receptjük. Általában keverik a spanyolt az angollal, és próbálják körülírni a dolgokat. Persze van, hogy Zsuzsi nem tudja kifejezni magát. Ilyenkor inkább feladja, és felhívja valamelyik barátnőjét, hogy kiadja a gőzt."
    A kérdésem: te szülnél nő létedre 2 db gyereket egy férfinek, akivel mélyebben beszélni sem tudsz? Inkább áthívod valamelyik barátnődet, hogy kibeszéld a problémáitokat vele, mint a férjeddel, hiszen ő nem érti meg!
    Ez annyira abszurd, hogy már csak nevetek.

    A franciás cikk:
    "Ami a nyelvi korlátokat illeti, kapcsolatuk első néhány hónapjában Nóra még szenvedett, mert középfok alatt volt a franciatudása, "

    Tehát középfok alatti tudással szeretett bele a lány a franciába, ezt nem is értem, akkor miről szólt a kapcsolat?

    A Magyarországról és a magyarokról való kijelentések igencsak érdekesek számomra, de ezt nem tisztem megítélni, ez az ő véleményük.


    Amúgy 27 vagyok és közgazdász-informatikus.

    Erről a témáról ígérem, nem írok többet ilyen hosszan.

    Még annyit, hogy valszeg azért akaszt ki ez az egész, mert a leírtak bizonyítják a több 10-100 másik példával együtt, hogy a keleti nők egy kis pénzért mindent bevállalnak. Persze, nem mondom, hogy mindenki CSAK a pénzért van együtt a másikkal, csakhogy a pénz és a jólét, vagy az esély erre (ugye a nyugatiak bármikor visszamehetnek nyugatra és helyiként dolgozhatnak, élhetnek, megvan a kapcsolati rendszerük, családjuk, mindenük ott) rögtön sokkal engedékenyebbé teszi őket minden tekintetben.

    Például elnézik, hogy nem is értik, hogy mit mond a másik (???) és így csinálnak neki gyereket. Elnézik, hogy a poénokat nem értik talán egész életükben. Ha mondjuk hangos a nyugati (pl. olaszok, görögök azok), bunkó (ja, itt "közvetlen"), paraszt, nem lovagias és unalmas (pl. poénokat nem érti, osztrákok, németek elég sótlanok), azt mind betudják a kulturális különbségnek.

    Érdekes, hogy egy keletebbről jött férfivel egyik sem kezd, csak akkor, ha az illető az adott ország felső 5-10%-ból jött (vannak más távolabbi ismerőseim is, nem csak a korábban leírt indiai példára utalok, valaki mexikóihoz, brazilhoz ment hozzá, természetesen nagyon pénzes volt mindegyik).

    Míg például én azt tapasztaltam otthon, hogy a magyar lányok akkora követelményekkel állnak egy magyarral szemben, hogy arról ne is beszéljünk. Viszont ha külföldiről van szó, elég annyit kinyögnie angolul, hogy nyugatról vagy Amerikából jöttem, máris félig szerelmesek.

    VálaszTörlés
  16. Teljes a kiábrándultság a részemről ezzel kapcsolatban, mert én még hiszek a normális kapcsolatokban (ahogy már volt 3 db belőle eddig, bár mindháromnak csúnyán lett vége, de a többi része rendben volt).

    Amúgy épp tegnap beszéltem egy görög haverommal pont erről, ott is ez a szokás, csak ők északra, csak ők a Balkánra mennek így csajozni, ahogy a nyugatiak jönnek Magyarországra. Azt mondta, hogy ugyanez a jelenség, bármit csinál egy görög, bárhogyan néz ki, omlanak utána a jobbnál jobb csajok a szegény országokban (nyilván a jobb jövő reményében).

    Tehát a fő kapcsolatok, amiket már láttam gyakorlatban sokszor és amikről elsőkézből forrásom van:
    - nyugat-eu+USA+Kanada + keleti-eui nők
    - k-eui férfiak + dél-amerikai és ázsiai nők
    - görög férfiak + balkáni nők
    - magyar férfiak + orosz nők (szüleim elbeszéléseiből nagyon szerették valamiért az orosz lányok a magyar fiúkat)

    Amiket még olvastam a neten, de még nem láttam belőle több példát:
    - USA+Kanada+Ny-EU és ázsiai nők Ázsiában tarolnak

    És akkor ezek után kitiltanak a HA-ről meg nőgyűlölőnek neveznek, hát a falnak megyek!
    Ugyanígy az iszlámmal kapcsolatban, amiket írtam, egyszerűen vak, aki ezeket nem látja, amiket írtam.


    Válaszolni meg ráérsz, általában hétvégente érek rá csak ránézni a blogokra, úgyhogy nem kell bocsánatot kérned semmiért, hogy még nem válaszoltál vagy nem volt időd. A legtöbb téma örök, ezért 1 hónap múlva is ráér a válasz. Jobb is, hogy nem rögtön válaszolsz, így van időd átgondolni a dolgokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, már elkezdtem írni a választ de még eltart egy darabig. A témákról megfelőlem annyit írsz, amennyit akarsz itt elfér. :)

      Törlés
    2. holnap jön a válasz első fele :)

      Törlés
    3. Helló

      Elkészült a reagálásom az iszlám témára is. :)

      Törlés
  17. Réka csak neked:
    http://www.kybeline.com/2013/10/08/ueber-1000-vergewaltigungen-in-schweden/

    1000 megerőszakolásról Svédországban.

    Én németül olvastam róla, de van egy rakat angol link is:
    https://www.google.at/search?q=In+the+first+seven+months+of+2013%2C+over+1%2C000+Swedish+women+reported+being+raped+by+Muslim+immigrants.Over+300+of+those+were+under+the+age+of+15.+The+number+of+rapes+is+up+16%25+compared+to+2012+numbers.&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:de:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=DZ71U_ulKMOH8QeL-oCIBQ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. háááááát elnézést, de egy ilyen white power jellegű oldal nem túl hiteles forrás. Az "1000 muszlim erőszak" tényét amúgyis értelemszerűen lehetetlenség megállpítani, hiszen az erőszaktevő ritkán közli áldozatával vallási hovatartozását. Az erőszakok többségét pedig nem arab ruhába bújt, hanem nyugati divat szerint öltözködő ficsúrok követik el.
      Az 1000 erőszak egyébként a svéd rádió szerint nem Svédország egészében, csupán Stockholm menyében történt, és nem megállapított bűncselekményről, csupán bejelentésről van szó. A bejelentett nemi erőszakok számában Svédország csaknem világelső, azt hiszem Sierra Leone után. 2011-ben 6352 erőszakot jelentettek be, ebből 168 ítélet született. Nyilván sok a hamis bejelentés is, továbbá a nemi erőszakok nagyon nagy többségét az áldozat ismerőse követi el. A támadásos nemi erőszakok száma tehát, ahol a cikked szerint svéd lányokra támadnak muszlimok, a teljes statisztikában elenyésző. Azt hiszem, egyszer s mindenkor bemutattam, ami eddig is egyértelmű volt,hogy az "évi 1000 muszlim erőszak" mekkora butaság.
      Mondom én ezt úgy, hogy az iszlámot tekintem a nyugati világ legveszélyesebb ellenségének. De az idióta állítások, antiillektuális white power forrásokkal alátámasztva, csak ártanak az iszlamizáció ellen komolyan küzdők ügyének.

      Törlés