2014. október 30., csütörtök

Kommentem a mai Határátkelős poszthoz.

(A posztot itt lehet elolvasni a kommentemet értelemszerűen valahol alatta 17:30 magasságában.)




Van egy kedves barátom. Egyszer leírta a blogjában, hogy mivel O.V. ezt és ezt mondta ő úgy eljön Magyarországról, hogy vissza sem néz. Ennyi kész elég volt. Jó múltkorjában mint egy mellesleg megemlítette, hogy a doktorátusára otthon fog felkészülni, mert egyrészt a mérnöki képzés messze menőkig jobb Budapesten, mint Bécsben más részt meg csak magyarul van, ami kényelmesebb.

Egy másik barátom, aki ha kérdezik, ha nem általában a sátán birodalmának festi le Magyarországot (ha jobboldali párt van hatalmon, ha baloldali, akkor csak csökött hülyéknek a magyarokat, akiket meg kell menteni saját maguktól, hiszen genetikailag nácik, akik persze képtelenek szembe nézni a múltjukkal) és mostanában persze nagyon szégyelli, hogy magyar és undorodik mindentől, ami otthon van. Ő pedig nem rég mellesleg azt közölte, hogy az eddig mindenféle veszélyes, gusztustalan maradi és hülyék lakhelyének titulált Magyarországon vesz lakást mert az mégiscsak olcsóbb.
És itt a mai posztunk hőse. Mint valami önjelölt Ady Endre közli a nagy szavakat és próféciákat, amiből persze elmaradhatatlan a marhavagonok megemlítése. Nagy csinnadrattával-hejehujával lelép, majd megállapítja, hogy nyelvtudás nélkül nem jut semmire. És mi történik? Visszatér a kiindulási pontra, de természetesen előtte még jó hangosan megállapítja, hogy amiért elment az még mindig fennáll.

Persze ezt mindegyikük mindig megállapítja, és ha megállapította, akkor megállapítja még egyszer. Itt a Határátkelőn, a Facebook megfelelő topikjaiban, társaságban (naná, hogy magyarok között) és a legkülönfélébb portálokon, a magyar interneten. Természetesen ha a magyarságukból anyagi vagy másmilyen előnyük származna, akkor felfüggesztik az undorukat pár percre.


Én meg hányok, hogy ennyire nyíltan kérkednek a gyökértelenségükkel, hogy a saját magyarságuk iránti undorukat képesek aktuálpolitikai köntösbe burkolni és az ember azon tűnődik, hogy ha nem lennének magyarok a földkerekségen akkor mire okádnának.

15 megjegyzés:

  1. Az az igazság, hogy a barátaid hazudnak, szinte mindenki a pénzért és az általa kapható nyugalomért van külföldön, mint ahogy ők is.

    A posztot meg ott abbahagytam, amikor arról írt a férfi, hogy a 25%-os munkanélküliségű Spanyolországba mennek spanyol nyelvtudás nélkül.

    Meg még amin ma felidegesítettem magam, hogy Hinta írt egy posztot és találtam egy nagyon bicskanyitogató hozzászólást, Syngonium írta 2014.11.10. 20:03:43 -kor.

    " teljesen másképpen látom az itteni életet :) én is Ausztriában élek lassan 10 éve, férjem 23 éve, Bécstől 75km-re Soprontól 30km-re"

    Hinta az osztrákok idegengyűlöletéről, miszerint robotok és zárkózottak, a következőket írta a nő válaszként:

    "csakhogy még egy példát hozzak, a robotos írásra :) engem a játszótéren alig várnak az osztrák anyukák, mindenki jön oda beszélgetni, szó szerint várnak, nyilván azért mert beilleszkedtem,mert aktívan részt veszek mindenben, ha ünnepség van sütök ha segíteni kell megyek, az anyukák az első iskolai napon mind jöttek és adták a telefonszámaikat ha valamit nem értünk a háziba nyugodtan hívjam és segítenek,a lányom szülinapi bulijára mindenki eljött akit hívtunk és a következőre már az egész osztály jönni akar, alig várják :)) a gyerekek a suliban magyarul énekeltek az évzárón www.facebook.com/video.php?v=10202050849661392&set=vb.1491192491&type=3&theater és igen van az amit írsz az olyanok mint te akik csak vannak itt ... mint két koszovói anyuka az osztályunkban akik még németül sem akarnak megtanulni, folyton egymás seggét bújják és ha az AMS beiskolázza őket német tanfolyamra fel vannak háborodva :/ vannak bunkók is mint mindenhol de ha beilleszkedsz és alkalmazkodsz nagyonis jó életed lehet itt és simán találhatsz egy osztrák lányt is magadnak de akár hozhatsz otthonról is :) "

    na most, fél percbe kerül facebook profiljának az ellenőrzése a linken keresztül, ahol is ismerőseinek látásra 98%-a magyar és csak és kizárólag magyarokkal beszélget a Pinnwand-ján is. Német hozzászólás nincs is, amíg letekertem. Mindezt úgy, hogy 10 éve ott él.

    Ott van ám a férje is, 23 éve él kint, tehát valószínűleg eléggé jól tud németül, mégis ismerőseinek 95%-a megint csak magyar.

    A kérdés az, hogy szerinted a nő most beilleszkedett? Nem kell válaszolnod, nem.

    Még írja:
    "én csak 15 órát dolgozok egy héten 450 euro (3 gyerek mellett ennyit tudok összehozni de ezt is csak azért mert már 8 éve itthon vagyok és besokalltam muszáj volt kimozdulnom)"

    Szerintem németül is szarul tud 8 év otthonlét után, hacsak nem találkozott rendszeresen osztrák anyukákkal. Ha így lenne, akkor nem így nézne ki a facebookja... tehát beszélni is nehezen tud velük.

    Azaz a nő kint töltött 10 évéből 8-at otthon volt, tehát mindent a férfi rakott össze anyagilag, de azért a házukkal és az utazásaikkal eldicsekszik.
    Most meg már halálra unja magát otthon, ezért elment melózni 7.5 eurós órabérért, ami ugye minimálbér.

    Mindezek után kioktatja Hintát, aki rendesen dolgozni jár 40 órában ugyanúgy minimálbérért, de önmagát önállóan eltartja és mindent magának intéz, hogy mit és hogy kéne csinálni, hogy kéne beilleszkedni.

    A pofám leszakad, komolyan...


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te jó isten, és többen is egyetértenek ezzel a nővel...

      szerencsére Hinta 2 mondatban megírja, amit én hosszan elemeztem:

      "Nagyjából annyit keresel mint egy mekis, a férjed meg megteremti az életszínvonalat. erre mit írjak? jól választottál. "

      Elképesztően gonosz, buta és rosszindulatú emberek vannak. És akkor egy ilyen nőnek van 3 gyereke? Mit lesz ezekből?

      Erre még védik, hogy "Nálam ott telt be a pohár ahol így beszólt egy (3 gyerekes!!) anyukának.".

      Mi van??? Azért, mert szült, már szent?

      Minden igaz, amit feljebb leírtam, erre ilyen hozzászólások születnek.

      Nem csoda, hogy a Fidesz 2/3-ot kapott 2014-ben is, ha ilyen idióta az átlagnép, mint ahogy ezt minden egyes napban bizonyítja a Határátkelő társasága.

      Arra, meg amivel a Határátkelő jön, hogy átlagban 2100 eurót keresnek és hogy az egy átlag, az is egy hülyeség. WiWO cikk:

      http://www.wiwo.de/erfolg/trends/arbeitsmarkt-auslaender-holen-bei-den-loehnen-auf/7605480.html

      Azaz Németországban a külföldiek az ÁTLAG 64%-át keresik az átlagbérnek, akik újonnan a munkaerőpiacra lépnek. ÁTLAGBAN 64%!!! Tehát gyakorlatilag átlagosan mindegyik szegény!

      Magyarországról az elmúlt években áramoltak ki külföldre, tehát rengeteg az újonnan munkaerőpiacra lépő... de mondanom sem kell, az osztrákok között is kevesen keresnek 2100 eurót.

      Ez egy torzított szám, pont ahogy hinta is mondja, pont, mint a magyar nettó 150e, erről vidéken csak álmodhatnak, pont úgy, ahogy sok helyen az osztrák nettó 2100 eurótól is...Magyarországon is csak pár szektor (bank, mérnök, it, multik) húzza fel az átlagot, a medián 120 nettó körül van.

      De kár is volt az egészbe belekezdenem. Mindig elhatározom, h nem olvasom el a Határátkelőt, főleg nem a kommenteket, de ez egy ausztriás cikk volt, győzött a kíváncsiság. Sajnos.

      Törlés
  2. Helló

    Barátaim szerintem nem hazudnak ők tényleg így érzik, hogy a magyarságukhoz ellenkező előjellel is lehet kötődni. De mivel nem lehet ezért lesznek az ilyen nagy köpködőknek vadhajtásaik.

    A nőhőz nem tudok sokat hozzászólni. Lehet beszélni jobban tud mint írni. Lehet, hogy az osztrák anyukákkal is csak annyi beszél, amennyit egy ilyen környezetben el lehet: Dein Kind ist süß, meg még 10 hasonló másik mondat. MOndjuk az nekem is fel szokott tűnni, hogy pl kávézó tulajdonos, aki elmondása szerint dolgozott ahegyekben itt-ott amott engem hív ha fel kell hívni valamelyik szolgáltató ügyfélszolgálatát. Jó mondjuk ő meg sem próbál úgy tenni mintha értene mindenhez.

    Hinta megfurcsa nekem. Nem tudom eldönteni, ohgy rosszul érzi magát megbékélt a helyzetével vagy mi. Nekem kicsit olyan udvari bolondnak tűnik a többi kommentelő között.

    De tkp. ilyenre is szükség van.

    Jut eszembe nem tudod mikor indu el a HÁ weboldal, amire pénzt is gyűjtöttek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Barátaim szerintem nem hazudnak ők tényleg így érzik, hogy a magyarságukhoz ellenkező előjellel is lehet kötődni."

      Tehát utálnak Magyarországon lenni és a magyarokat is utálják?
      Nem értem, mire akadsz kilyukadni. Akkor miért haverkodnak veled? Egyáltalán minek mennek még Magyarországra? Vagy minek beszélnek magyarul?

      Én erre gondoltam, amikor válaszoltam neked:
      Szerintem a kivándorlás fő oka a pénz és az ebből fakadó jólét. Ezt bármikor bebizonyítom neked. Szegényebb országba szinte senki nem vándorol ki, hogy ott keressen pénzt.

      A barátaid is csak azért utazgatnak Magyarországra és onnan el, amikor anyagilag megéri nekik.

      Nincs itt semmiféle magyarutálat. Különben nem járnának magyar oldalakra és nem lennének magyarokkal. Vagy ciki bevallani, hogy a pénz miatt vándoroltak ki és inkább valami indokot keresnek?

      Mert ez elő szokott fordulni.






      "Lehet beszélni jobban tud mint írni. Lehet, hogy az osztrák anyukákkal is csak annyi beszél, amennyit egy ilyen környezetben el lehet: Dein Kind ist süß, meg még 10 hasonló másik mondat."
      Szerinted a játszótéren Magyarországon az anyukák is egyszerű tőmondatokban beszélnek egymással? :D

      Törlés
    2. Folytatás: még véletlenül sem pletykálnak és barátkoznak, történeteket mesélnek egymásnak, mint 2 felnőtt, normális ember?

      Ezt pedig lehetetlen megtenni 8 év otthonülés után magyar közegben úgy, ha nem jár rendszeresen helyiek közé a nő.

      Hinta: szerintem beletörődött a helyzetébe és abba, hogy a média és a HA mit sugároz a hazaiak felé. Ő szimplán leírta, hogy mi van és kész.

      "Jut eszembe nem tudod mikor indu el a HÁ weboldal, amire pénzt is gyűjtöttek?"
      Nem tudom.

      Törlés
    3. Egyébként a bérek ha szakmád van már jobbak. Én nyomdászként 2500-töt kaptam bruttóba. EGy asztalos, vízes, gázos stb megkapja az 1800-at nettóba. Nem is beszélve az orvosról, ügyvédről, közgazdászról, pedagóguról stb. Ott már mennek a nagy pénzek. Egyszer már írtam, hogy nem értem, hogy hinta miért a konyhában alszik a fridzsider mellett. Sanszos, hogy a nővére nem dolgozik de arról megint csak nem tehet senki.

      A nőre én nem tudok haragudni neki bejött az élet ha Hinta sértőnek érzi a párhuzamot írja meg mert senki nem fogja tudni mit akar.

      Törlés
    4. Azért alszok egy konyhában hogy tudjak spórolni. dolgozik nővérem is,20 órában, fos 550 eurókért. A röhej hogy 30-35 órákat is nyom sokszor kifizetetlenül. ez is nyugat. Amiről senki nem beszél.

      Törlés
    5. Hát, amikor én dolgoztam gyorsétteremben én is többet nyomtam mint heti 40 de lecsúsztattuk. Egyszer fizették ki.

      Akkor ezek szerint nem a nyugati melós létből fakad a hűtő mellett alvás hanem te választottad a spórolás miatt.

      Szerintem beszélnek ezekről a dolgokról lásd pl Eddie blogját. Az más kérdés, hogy a HÁ nem akar ennek teret engedni és a többség sem ezt akarja hallani ez igaz. Nem is kell irányukba erőltetni. Itt, a saját blogodon annyit írsz erről amennyi jól esik.

      Tényleg mire spórolsz? :)

      Törlés
  3. "Nem értem, mire akadsz kilyukadni. Akkor miért haverkodnak veled? Egyáltalán minek mennek még Magyarországra? Vagy minek beszélnek magyarul?"

    Mert a magyarságuk az a koordináta rendszer, amiben létezni tudnak. Ott van viszonyítási pont ki a jó ki a rossz stb. Ezt egy másik országban megteremteni nagyon nagy meló.

    Úgy képzeld el a magyarságukat mint a rokkant és a tolószéke viszonyát. Lehet utálni a tolószékedet és elhiszem, hogy a rokkant naponta össze akarja törni azt de létezni nem tud nélküle.

    A msik nagyon fontos dolog, hogy ezeke az emberek sosem vallják be a magyar utálatukat. A "genyó magyarok" mindig a jelen nem lévő arctalan szürke massza, amire minden rossz tulajdonságot rá lehet vetíteni. Ezért nem ellentmondás (nekik), hogy magyarokkal barátkoznak vagy Magyarországra mennek ha (anyagi) érdekük úgy kivánja. Viszont a magyar jelzőt leginkább a "hülye, a félkegyelmű a begyepesedett, az idióta" stb. szinonímájaként használja és a legkülönfélébb témákban vegyítve jelenik meg nála a magyarok lenézése.

    Az osztrák anyukákkal nem biztos, hogy olyan sokat beszél mert nem biztos, hogy tud. Megkérdezi a másiktól, hogy van, mikor kell jönni a jövő héten stb. Nem biztos, hogy olyan fordulatos a beszélgetés mint gondolod de ő ezt 100%-osnak érzi.

    Érdekes a 2/3-os hozzászólásod itt nem találom de emilben kijött. Egyébként hintánál az a gond, hogy nem írja le olyan részleteiben mint te ezért csak vagdalkozásnak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azóta előkerült a 2/3-mados hsz.

      Törlés
    2. A magyarsággal és az általános hozzállással ez pont így van, ahogy írod. Bár mióta kint vagyok, én kezdem levetkőzni ezt a hozzállást, mivel rájöttem arra, amiket pont írsz, hogy ebbe nőttem fel, ehhez viszonyítok, ezt szoktam meg. Ja, és hogy ehhez képest az itteniek sem sokkal jobbak.

      "Az osztrák anyukákkal nem biztos, hogy olyan sokat beszél mert nem biztos, hogy tud. Megkérdezi a másiktól, hogy van, mikor kell jönni a jövő héten stb. Nem biztos, hogy olyan fordulatos a beszélgetés mint gondolod de ő ezt 100%-osnak érzi."

      Hát, ha az ember beszél 2 mondatot a helyiekkel, hogy hányra kell jönni holnap a gyerekek elhozásánál, aztán húz haza a magyar közegbe, akkor azt én nem számítom a "beilleszkedett" kategóriába.

      Amúgy semmi gond, minden külföldi ezt csinálja, csak akkor ne hirdesse, hogy ő szuperül beilleszkedett.


      "Egyébként hintánál az a gond, hogy nem írja le olyan részleteiben mint te ezért csak vagdalkozásnak tűnik."
      Nekem is csak néha van kedvem ennyit írogatni, különben meg van fontosabb dolgom is, mint az internetet oktatni és mások hazugságait folyamatosan feltárni.

      Törlés
  4. Most utánanéztem, bár én a nettó 2100-at soknak tartom átlagban, a Statistik Austria-nál ott vannak a pontos számok:

    http://www.statistik.at/web_de/statistiken/soziales/personen-einkommen/nettomonatseinkommen/index.html

    "Das mittlere Einkommen der unselbständig Erwerbstätigen die vollzeitbeschäftigt (Insgesamt: 1.997 Euro) waren,"

    Tehát medián 2000 eurót keresnek nettó Ausztriában.

    Eszerint a kimutatás szerint viszont az osztrákok medián BRUTTÓ 2000 eurót, a magyarok bruttó 1633-at keresnek:

    http://www.dnet.at/elis/Tabellen/ausl%C3%A4nder/Einkommen_Staatsb%C3%BCrgerschaft.pdf

    Steiermarkban meg medián bruttó keres mindenki 27.936 eurót/év.

    "Das Brutto-Medianeinkommen betrug für die Steiermark im Jahr 2013 2.328 € monatlich bzw. jährlich 27.936 €. "

    http://www.zusammenhalten.steiermark.at/cms/ziel/103747032/DE/

    Most akkor mi az igazság?

    Németországban van egy olyan oldal, ahol beírogatják az emberek, hogy mennyit keresnek:

    http://www.gehaltsvergleich.com/

    Németországban az átlagkereset hivatalosan 41.000euró/év, 3416 euró/hó.
    Ha belenézel a különböző szakmába az oldalon, akkor kiderül, h nagyon kevesen keresnek ennyit vagy e fölött.

    Még néztem pár cikket Ausztriára, mindenhol különböznek a számok mindig, de általában kevesebb jön ki, mint amit a Statistik Austria mond:

    2786 bruttó a férfiaknak, 1890 bruttó a nőknek:
    http://www.krone.at/Oesterreich/So_viel_verdient_Oesterreich-Einkommens-Check-Story-27110

    24.516 Euro im Schnitt mindenkinek éves kereset, BRUTTÓ!
    http://www.oe24.at/oesterreich/chronik/So-viel-verdient-Oesterreich/60674051

    Amit én látok: 3500 bruttó felett nagyon kevesen keresnek, csak a vezetők/specialisták. Márpedig 3500 bruttó az 2100 nettó, tehát nem nagyon lehet 2100 nettó a medián kereset mindenkinek, hiába írja ezt a Statistik Austria.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. javítás az utolsó bekezdésben:
      2000 nettót ír a Statistik Austria és annyi nem igazán lehet a medián, mivel az 3200 bruttó

      http://www.karriere.at/c/brutto-netto-rechner/3200/0/0


      Törlés
  5. Közben elolvastam a további hozzászólásokat a Határátkelőn is.
    Mindenki linkelgeti a Statistik Austriát, hogy annyit a fizetés, más meg azokat a cikkeket linkeli, amiket én is, hogy mégsem 2100 nettó a medián.

    Kint dolgozó írja:
    "Ez 3.450 € bruttó. Mint Austriában dolgozónak, hidd el nekem kérlek, hogy ez nagyon nem átlagos. Ez még IT-bán is egy korrekt fizetés. Nem kurvajó, de korrekt. "

    Ezzel tökéletesen egyet is értek. A Statistik Austria valami nagyot hazudik, nem keres senki Ausztriában medián 2100 nettót.

    Amúgy ha igaz lenne a 2100 nettó, akkor Németországból tömegével jönnének át a németek Ausztriába.
    Német ÁTLAGátlagkeresetek, nem medián.

    http://www.spiegel.de/wirtschaft/soziales/einkommen-neues-spiegel-online-tool-zeigt-wo-sie-stehen-a-920777.html

    http://www.welt.de/wirtschaft/article119101788/Wo-man-in-Deutschland-am-besten-verdient.html

    Valahol 1400 körül van a medián a Spiegel cikk szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindig összekeverem, hivatalos statisztikák, amik nem igazak szerintem:

      Átlagbérek Európában: Ausztria 2114 euró / hó NETTÓ
      en.wikipedia.org/wiki/List_of_European_countries_by_average_wage

      De ha a Wikipédia nem nyerő, akkor itt az Eurostat: egyedülálló, gyermektelen munkavállaló éves NETTÓ jövedelme Ausztriában 26 968 euró.
      epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/File:Annual_net_earnings,_2012_(EUR)_YB14_II.png


      Statistik Austria: 1997 euró medián nettó/hó
      http://www.statistik.at/web_de/statistiken/soziales/personen-einkommen/nettomonatseinkommen/index.html

      "Das mittlere Einkommen der unselbständig Erwerbstätigen die vollzeitbeschäftigt (Insgesamt: 1.997 Euro) waren,"

      Törlés